Garai Díj átadás - 2008. szeptember 23.

2008.09.23.

Danubius Health Spa Resort HELIA Conference Hotel – 1134 Budapest, Kárpát u. 62-64.

Idén is ünnepélyes keretek között került sor a VTMSz Garai Tamás – Legjobb Tanácsadási Projekt – Díj átadására.  A díj évenkénti meghirdetésével a VTMSz a vezetési tanácsadási szakma alapelveinek, etikai normáinak minél szélesebb körben való elterjesztését szorgalmazza.

A díj elnevezése Dr. Garai Tamásnak, a vezetési tanácsadás egyik első hazai művelőjének, a VTMSZ egyik alapítójának és első főtitkárának állít emléket, tisztelegve és elismerve áldozatos munkáját a szakma fejlődéséért.

Az idén 4 pályázat érkezett:

Az MCS Kft. két pályázatot nyújtott be. Az egyik pályaműve:

„A Szakértői támogatás a szakszervezeti megállapodásokhoz – az E.ON Hungária Zrt. és a szakszervezetek közötti cégcsoport szintű Kollektív Szerződés megkötéséhez”.

Az MCS Kft. feladata volt egységes juttatási rendszer kialakítása és elemeinek rögzítése egy minden munkavállalóra vonatkozó, a szakszervezetek által elfogadott kollektív szerződésben.

Az MCS Kft. másik pályaműve: „Úttörők a közszférában – Rendszerszintű szervezeti kultúra-fejlesztési diagnózis a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál”

A feladat, egy hosszútávon kialakult és mélyen rögzült hivatali szervezeti működés és kultúra megreformálása, mely bátor törekvés az ügyfél – a Nemzeti Hírközlési Hatóság – részéről és a szakmai felkészültségen túl kifejezett rugalmasságot, spontaneitást követelő feladat a megvalósításban résztvevő tanácsadók részéről.

Dr. Zavagyil és Társai Kft. „A RATI Kft. reorganizációja” címmel nyújtotta be pályázatát.

A pályázat egy komlói kisvállalkozás hatékonyabbá tételét célzó reorganizációs munkát, annak feladatait és megoldásait mutatja be.

A Fókusz-2. Kft. „Érték innováció alapú vezetési tanácsadás az EU települések fejlesztéséért” című pályázatával indult a díjért.

A pályamű bemutatja a Gyomaendrődi Városi Önkormányzat számára versenyképes komplex turisztikai termékek kialakítását, hatékony marketingmunkával azok megfelelő piacokra juttatását.

 

 

A beérkező pályázatokat a vezetési tanácsadási szakmát, illetve annak produktumát jól ismerő tagokból álló Bíráló Bizottság értékelte. A hattagú szakmai zsűri a Dr. Zavagyil és Társai Kft. pályázatát ítélte a legjobbnak. A Bizottság méltatta elsősorban az ügyfelet, ifj. Rajnai Attilát, a vállalkozót: a kisvállalkozókra ma még oly nem jellemző módon, nagy személyes bátorsággal és nyitottsággal profi vezetési tanácsadókat vont be cége üzleti stratégiájának, üzleti- és munkafolyamatainak újratervezésébe, kialakításába. Másodsorban dicsérte a pályázót, Dr. Zavagyil Zoltánt és munkatársait, a sokoldalú, alapos, felkészült és szakszerű – vezetési tanácsadókhoz méltó – üzleti kockázatot vállaló – sikerdíj fejében vállalt munka – munkavégzésért. A RATI Kft. azóta megnövekedett profitabilitása, jelenleg stabilizálódó, de növekedést ígérő forgalma is alátámasztja a profi munkavégzést, ami az eredményben testesül meg.

Természetesen dicséret illeti meg a többi pályázót is, hiszen kiemelkedő teljesítményről tettek tanúbizonyságot elkészített pályázatukkal. Ezen pályaművek is azt erősítik, hogy a vezetési tanácsadási tevékenység komoly befektetést igényel – időben és folyamatos szakmai fejlődésben egyaránt, amely nélkül nem garantálható a minőség, a magasabb hozzáadott érték, amely alapja az ügyfél és tanácsadó tartós együttműködésének.