SIKERESEN LEZAJLOTT KÖZGYŰLÉSÜNK
2013. március 26. (Radisson BLU Béke Hotel, Budapest, VI. Teréz krt. 43.)
Éves Közgyűlésünk jó hangulatban, az előterjesztésekhez kapcsolódóan sok érdemi hozzászólással zajlott.
Hercegh Imre elnöki beszámolójában kitérőt tett szakmánk helyzetéről, röviden ismertette az előző év tevékenységeit, azon stratégiai akcióterv mentén, mely vonalán vezetőségünk folytatja tevékenységét.
Sok megkezdett program van, bízik benne, hogy a következő közgyűlésen is sok konkrét eredményről tud beszámolni.
A főtitkár beszámolójában összefoglalta az elmúlt év pénzügyi gazdálkodását, a bevételek és költségek alakulását a 2012. évi mérleg alapján.
A jelenlévők elfogadták mind az elnöki, mind a főtitkári beszámolót.
A könyvvizsgáló elmondta, hogy a könyvvizsgálat célja a beszámoló és a kapcsolódó dokumentációk vizsgálata, nem a gazdálkodás minősítése. Az elkészített éves beszámoló a számviteli törvény előírásai szerint készült, megbízható és valós képet ad a VTMSZ helyzetéről. A könyvvizsgálói jelentést „tiszta záradékkal” látta el.
A tagdíjreform előterjesztést élénk hozzászólások kísérték, melyek statégiai jellegűek, gazdasági oldalt, vagy éppen a szövetségi szolgáltatás-kínálatot értintőek voltak. A jelenlévők a téma tárgyalása után megszavazták az előterjesztett vállalati tagdíjreform megvalósítását.
Az Etikai Bizottság is előzetesen már közreadott Etikai Kódex megújítását célzó előterjesztését ismertette a tagsággal, melyet a tagság elfogadott.
Ünnepélyes keretek között került sor a „Legjobb Tanácsadási Projekt – Garai Tamás Díj” átadására, melyet a KPMG projektje nyert meg idén a Vodafone CSR-jelentés elkészítésével. A díjat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség főigazgatója, H. Kovács Judit adta át, aki kiemelte, hogy napjainkban is igen nagy szükség van a tanácsadókra mind az üzleti életben, mind a közigazgatás egyes területein.
Magas színvonalú pályaművek születtek még, a Vialto Consulting a „Nemzeti Fejlesztési Szolgálat hosszú távú fejlesztési stratégiájának aktualizálása” projekttel nevezett, az IFUA Horváth & Partners pedig az ELTE számára készített forrásallokációs modelleket és végzett el szakok önköltségére vonatkozó mintaszámításokat.
Örültünk a magas minőséget képviselő pályaműveknek, melyek közvetítik, segítik az értékteremtő vezetési tanácsadás érvényre juttatását. Gratulálunk és köszönjük!
Gratulálunk új CMC tagjainknak is, akik számára örömmel adtuk át okleveleiket!