"KÉK" (KÖZÖS ÉRTELMEZÉSI KERET) WORKSHOP

2017.10.22.

Az érdeklődők lelkes, de kritikus csapata egy fél napon át elemezte a „KÉK” (Közös Értelmezési Keret) rendszer megvalósításának lehetőségeit és kockázatait.

A megbeszélés az alábbi eredménnyel zárult:

Az a javaslat körvonalazódott, hogy indítsunk egy „pilot” projektet a VTMSz tagjai / tagszervezetei között, amelynek során 10-15 önként jelentkező tagtársunkat végigkísérjük a klasszifikációs folyamaton. A „pilot” projekt résztvevőinek eredményeit a VTMSZ nem publikálja, sőt bizalmasan kezeli:

  • Az önkéntes alapon közreműködő – adatot szolgáltató – szervezetektől beérkező információkat csak összesítve/feldolgozva mutatjuk be, kizárólag demonstrációs céllal.
  • A tervezett kommunikációs akciók / konferencia során azoknak az üzeneteknek az átadására fókuszálunk, amelyek a modell alapján megfogalmazhatók. Alapvető üzenet, hogy a KÉK segítheti az ügyfeleket és a tanácsadókat abban, hogy a helyzethez leginkább illő tanácsadási konstrukciót válasszák.

Az „éles” klasszifikáció végrehajtására vonatkozóan több alternatív lehetőséget azonosítottunk be, amelyek közül a pilot tapasztalatai alapján választhatunk:

  • A VTMSZ klasszifikál
  • Az ügyfél végzi el a besorolást
  • Auditált önbevallásra épül a klasszifikáció
  • Auditálatlan önbevallás alapján történik

Köszönet a résztvevőknek – igazi csapatmunka volt!