INTERNATIONAL CONSULTING DAY 2018
2018.05.29.
Kedves Kollégák!
Ha rendeznénk egy szavazást, akkor a nemzetközi tanácsadói nap dátumára vonatkozó tippek erősen szórnának! Minket is meglepett, hogy ez a nap idén május 29-re esett.
Az ALÁBBI LINKEN találhatjátok az ICMCI elnökének, Sorin Caian-nak az ünnepi köszöntőjét. Néhány gondolat, amit kiemelnék belőle:
- Nem csak a tanácsadókat említi, hanem mindenkit, aki körülvesz minket: az ügyfeleket és a családunkat is. Szerintem ez nagyon fontos, mert a tanácsadás nem önmagában áll, inkább olyan, mint egy ökoszisztéma: segítünk ügyfeleink teljesítményét növelni innovatív megoldásokkal, miközben a saját személyes ökoszisztémánk fenntartásán is fáradozunk.
- A technológiai fejlődés szerepe a világunkban vitathatatlan, de a technológia nem önmagában áll. A mi küldetésünk szerves része, hogy ezek megértését, alkalmazását segítsük, vagyis ebben a folyamatban egy sajátos "humán interfész" szerepet töltsünk be. Ebben pedig nem a technológia, hanem az ember és az együttműködés a lényeg.
És a végére egy tiszteletteljes javaslat: 5 percre álljunk meg, dobjunk el mindent magunk körül és emlékezzünk vissza az elmúlt év szakmailag legkedvesebb pillanataira. Ezek adnak motivációt, ezek viszik előre ügyfeleinket, és ezek emelik a szakmánk megbecsültségét! Legyünk rá büszkék!
Mezei Szabolcs