LEZAJLOTT ÉVES KÖZGYŰLÉSÜNK

2024.05.29.

Sikeresen zárult 2024. május 28-án megrendezett közgyűlésünk.
Mezei Szabolcs beszámolt az elmúlt évben történt előrehaladásunkról, a megkezdett szövetségi transzformációról. Elmondta, hogy változtatni szükséges a jelenlegi szerepfelfogásunkon, fókuszálni kell a fiatal tanácsadókra. Beszélt alapszabályunk módosításának szükségességéről, továbbá a taglétszám lassú csökkenéséről (kevés új CMC, idősödő tagság, visszavonulások, kilépések), az ezzel járó folyamatos nyomásról a tagdíjbevételeken. Beszélt arról, hogy tagságunkat a jelenlegihez képest más módon kell bővíteni, ami hosszabb távon hozhat eredményt, addig pedig szükséges a tagdíj emelés.

Schainpauer Mariann beszámolt az elmúlt év gazdálkodásáról, pénzügyi helyzetéről. A szövetség eredményessége jelentősen romlott az előző évhez képest. A nagyságrendileg 15%-os tagdíjemelés csak egy része tudott érvényesülni a jelentősebb számú kilépő és a nyugdíjba vonulók tagdíjbevételének elmaradása miatt. A közel 10%-os bevételnövekedés nem tudott lépést tartani az infláció következtében jelentkező markáns költségnövekedéssel, Így a tervezett nulla közeli eredmény helyett negatív eredménnyel zártuk az évet.

Dr. Kornai Gábor a Felügyelő Bizottság elnöke ismertette, hogy a FB megvizsgálta a szövetség gazdálkodását és a könyvvizsgálói jelentéssel egyetértve a jogszabályi kötelezettségeknek megfelelően elfogadásra terjesztette elő a közgyűlés számára a Szövetség 2023. évi számviteli beszámolóját.

Az Etikai Bizottság tevékenységéről Bartha János bizottsági tag számolt be. Tájékoztatta a hallgatóságot, hogy folyamatban van az Etikai Kódex bővítése, kiegészítése egy Fenntarthatósági fejezettel, ami érintheti Alapszabályunkat is. Jelenleg a kapcsolódó jogszabály változik, ésszerű megvárni jogerőre emelkedését és ezt követően, a szabályozással összhangban véglegesíteni a fejezetet.

A jelenlévők elfogadták a beszámolókat, valamint a szövetség 2023. évi számviteli beszámolóját. A közgyűlési beszámoló IDE KATTINTVA tekinthető meg.

Az alelnök választás is sikeresen lezajlott. A Szavazatszámláló Bizottság összesítése alapján BAUKOVÁCZ Krisztina az új alelnök.
Gratulálunk és jó munkát kívánunk a szövetségi munkájához!

Ünnepélyes keretek között került sor az új CMC minősítést szerzett kollégák köszöntésére.Szeretettel üdvözöljük ALMACHT Ottót és SZŐTS Márton Áront soraink között!